Sok munka vár ránk az idén! - U12

Nagyon sok változás történt idén a csapatnál. Három fontos távozónk volt a nyáron, de mind pozitív visszajelzéssel szolgált, hisz Zoé és Luca a Csata DSE csapatához került, míg Levi Angliában folytatja a kosárlabdázást! Vannak érkezők is, akik remélhetőleg maradnak és fontos tagjai lesznek a Gyermek Kupában induló csapatnak. Illetve még egy érkezője van a Sas családnak: Durmus Ayse, aki 2018.08.23-án született és remélhetőleg olyan szorgalmas és hasznos tagja lesz majd 8 év múlva a csapatának mint bátyja, Enes. Természetesen gratulálok a Szülőknek!
Az edzések elkezdődtek és a keret is kezd körvonalazódni. Az első pár hét inkább fizikálisan lesz megterhelő, de hiszem, ha az rendben lesz, akkor idén is képesek leszünk meglepetéseket okozni. Bízom benne, hogy a G csoportnál feljebb végzünk majd, illetve, hogy pár játékos elhiszi, van jövője ebben a sportban, érdemes ezt csinálni. Abban is reménykedem, hogy pár szülő látja, hogy érdemes ebben a gyermekét támogatni és kicsit alárendel pár dolgot a tanulás és kosárlabda kombónak. Ha ez sikerül, újabb szép évet produkálhatunk együtt.
Külön öröm, hogy Borkúty László felügyeli a munkámat és a fontosabb döntéseket meg tudom vele vitatni. Biztos vagyok benne, hogy ez a gyerekek érdekeit fogja szolgálni. Várom a 2018/2019-es szezont. Remélem sikeres évünk lesz!

Hajrá Sasok!

Sipos Péter edző
Zuglói Sasok

ZUGLÓI SASOK SPORTEGYESÜLET

Cím: 1145 Budapest, Columbus u. 54/B

Telefon: 06-30/606-1615

Email: info@zugloisasok.hu

Adószám: 18232596-2-42

Számlaszám: 10409015-90141230-00000000