Egy győzelem, egy vereség a Gyermek Kupában!

Egy győzelem, egy vereség a Gyermek Kupában!

A Kenguru Kupa 5. fordulójára került sor a hétvégén. Gyermek csapatunk ezúttal a BLF KK és a Vasas U11-es csapatával mérkőzött meg.

A BLF ellen mindig nagyon szoros mérkőzéseket játszunk, szinte ez már hagyomány. Így meg sem lepődtünk, hogy ezúttal sem volt ez másképp. Az első negyedben nagyon sokat hibázott a csapat, az volt a szerencsénk, hogy a BLF nem büntetett meg minket a sok kihagyott helyzeteinkért. A negyed végére csak két ponttal vezetett ellenfelünk. Az első félidő és a büntetők után is sikerült megtartaniuk az előnyüket velünk szemben, és a harmadik negyed felénél már hét ponttal vezettek. A mérkőzés lefutottnak látszott, aki nem ismeri csapatunkat az akár azt is gondolhatta, hogy a mérkőzés végleg eldőlt. A Sasokat azonban nem ilyen fából faragták. Nem esnek kétségbe egy kis hátránytól, sőt a csapat minden erejét mozgósítva felállt a padlóról és 1 pontra hozta a meccset a 3. negyed végére. Az utolsó negyedben a csapat úgy ment fel a pályára, hogy semmi kétségünk nem lehetett afelől, hogy megnyerik a mérkőzést. Ez olyannyira sikerült, hogy végül 47:40-re legyőztük a BLF KK csapatát.

Zuglói Sasok – BLF KK/A   47 : 40

Szabó Máté edző: Összességében nagyon nehezen indult a mérkőzés, és folyamatosan, negyedről negyedre javulva, önbizalom növelő győzelmet arattunk. Szép volt fiúk, hajrá Sasok!

 

A Vasas elleni mérkőzésen a csapat ismét felült az érzelmi hullámvasútra, úgy tűnik ez egy ilyen forduló volt. Az első félidő egyértelműen a Vasasé volt, akik többször megleptek minket és könnyű kosarakat szereztek ellenünk. A félidei büntető dobásokban is jobbnak bizonyultak, így 13 pontos hátrányból kezdtük a második félidőt. Ekkor ismét az utolsó tartalékokhoz nyúlva próbáltak játékosaink minden tőlünk telhetőt megtenni a különbség ledolgozásáért. A záró negyedet azonban így is tíz pontos mínusszal kezdtük. Ismét egy huszáros hajrá következett, amellyel sikerült komolyan ráijeszteni az ellenfelünkre. Három perccel a vége előtt már 49:49 állt az eredményjelzőn. Az ijedtség azonban nem tartott sokáig náluk, mi pedig elfáradtunk a legvégére, így a meccset nem sikerült megfordítanunk.

Zuglói Sasok – Vasas U11 57:51

 

Szabó Máté edző: Összefoglalva, túl nagy előnyt adtunk ellenfelünknek, és elképesztő plusz energiákat kellett mozgósítanunk azért, hogy újra meccsben legyünk. Egy nap két meccset még mi sem tudtunk megfordítani az utolsó negyedben, de nagyon közel voltunk hozzá. Hajrá Sasok!