6. hely a Süni kupában

A Zuglói Sasok történetében először rendeztünk nagypályás kosárlabda tornát az U11-es korosztálynak. A mérkőzéseket minipalánkra, mini labdával játszotta U 11-es Kenguru csapatunk, hazai környezetben a Süni Kupa 3. fordulójában.

A csapatra 3 nehéz mérkőzés várt. A torna 4 állandó résztvevője mellé, 2 vendég csapat érkezett, ami jó lehetőséget biztosított a csapatnak arra, hogy nehéz, eddig nem ismert ellenfél ellen is kipróbálja az edzésen megszerzett tudást. A sorsolás során a nehezebb csoportba kerültünk. A BLF Pandák és a Kéksárga Gepárdok lettek az ellenfeleink. Nagyon izgalmas mérkőzéseket játszottunk. A nyitó meccs szombaton reggel 8 órakor mind a két csapatnak nehezen indult be. Amikor azonban belerázódtak a kora reggeli mérkőzésbe, kifejezetten látványos kosárlabdázást kaptunk a gyerekektől.

Zuglói Sasok – BLF Pandák

eredmény a dobott pontok alapján: 45-69

eredmény a negyedek alapján: 6-11

Dobóink:  Camilo Milán 3; Talabos Jázmin 4; Horváth – Garaba Botond 4; Zeisler Ádám 10; Hidas Henrik 10; Novák Antal 8; Reszegi Dániel 4; Kovács Noel 1; Tremmel Dávid 1

A második mérkőzésen szokatlan hangulatba csöppentünk. Dobolás és dudálás tömte be a füleinket a feldobástól a mérkőzés végéig. Sérülés és kiállítás lett a provokatív hangzavar eredménye. A mérkőzést lejátszottuk és megpróbáltuk megőrizni a méltóságunkat.

Kéksárga Gepárdok – Zuglói Sasok SE

eredmény a dobott pontok alapján: 51-46

eredmény a negyedek alapján: 9-8

Dobóink: Kovács Tamás 3; Talabos Jázmin 4; Horváth – Garaba Botond 12; Zeisler Ádám 12; Hidas Henrik 3; Camilo Milán 5; Novák Antal 6; Klotz Barnabás 1

A két szoros mérkőzés elvesztését követően vasárnap a másik csoport 3. helyezettjével játszottunk az V. – VI. helyért.  A papírforma a másik csoportban is felborult, így a Göd csapatával mérkőztünk meg a helyosztó mérkőzésen. A második napra csapategységünk kissé szétesett, létszámunk csökkent, így csere nélkül játszottuk a negyedeket.

Zuglói Sasok – GÖDI SE

eredmény a dobott pontok alapján: 55-66

eredmény a negyedek alapján: 8-9

Dobóink:  Klotz Barnabás 4; Camilo Milán 5; Talabos Jázmin 8; Horváth – Garaba Botond 8; Zeisler Ádám 8; Novák Antal 8; Reszegi Dániel 11; Tremmel Dávid 3

Mind a három mérkőzésen új tapasztalatokat gyűjthettünk. Olyan élményben, örömben és szomorúságban volt részünk, melyeket csak a sport képes az életünkbe teremteni.

A csapat legközelebb március 8-án lép pályára a Kenguru Kupa 6. fordulójában. A mérkőzések  a Darázsfészek Kosárlabda Csarnokban lesznek ( 1104 Budapest, Harmat u. 88.- Kada köz) 8:30-kor a Békási Kaszások, 11:00 órakor a MAFC Farkarét lesz az ellenfelük. HAJRÁ SASOK!