6 bajnokságban, 8 csapattal a Zuglói Sasok!

Nemsokára elindulnak a bajnokságok a 2017-2018-as szezonban. Előtte egy kis felvezetővel próbálunk betekintést adni szurkolóinknak és a szülőknek a Zuglói Sasok csapataihoz.

Kezdjük a legkisebbekkel. Rögtön a Herman Iskola U11-es csapatával. Minden évben egy jól felkészített csapatot indítottak a Kenguru Kupában és ez idén sem lesz másképpen. A Sárosi Judit által felkészített csapat fiatal és lendületes lesz és nem lehet majd őket csak úgy leírni egyik meccsen sem. A Zuglói Sasok egyik fontos bázisiskolájában tehát már gőzerővel készülnekaz október 14-15-én induló bajnokságra.

A Zuglói Sasok másik U11-es csapata is alakulóban van. Sipos Péter tanítványai is formálódnak. Teljesen új keret alakult ki, több iskolából és sok kezdővel. Egy nagyon lelkes társaság lesz, akik sohasem fognak feltartott kézzel pályára lépni. Október közepén kiderül, hogy a lelkesedés mellett a bátorság is jelen van-e a társaságban.

Szalay Ákos U12-es csapata előző évben már a Kenguru Kupán szép eredményeket ért el, így a Gyermek Bajnokságban sem lehet őket félvállról venni. Érkezők itt is vannak és a csapat magja megmaradt, tehát pozitív előjelekkel vágnak bele a bajnokságba a 2006-os sasos gyerekek .

A serdülő/B csapat főként 2005-ös fiúkból áll, így ez nekik tanuló év lesz. Zoran Marijanovics társaságán így nincs nyomás, tehát bármi megtörténhet. A Budapesti/B bajnokságban indulnak majd.

A serdülő/A csapat is a B bajnokságban indul, ahol remélhetőleg szép eredményeket ér el. Borkúty László előző évi csapatához a Herman Iskolából jövő gyerekek csatlakoztak, így frissült a keret az előző évhez képest. Kíváncsian várjuk, hogyan alakul ez az év.

A kadett csapat csonkább lett ismét, mert két játékos ment el tőlük a Honvéd Akadémiához. Így nehéz év elé néz a csapat, de bízunk benne, hogy lesznek sikerek is ebben az évadban. Szarvas Gábor vezetésével a budapesti B bajnokságban fog elindulni a főként 2003-as születésű gyerekekből álló csapat. 

A junior csapat Hirschler Máté vezetésével vág neki az újabb közös munkának. Nehéz itt is tippelni, hogy ez a keret mire megy majd a junior/b bajnokságban, de az biztos, hogy nem lesz könnyű őket simán megverni, mert elég masszív kis csapatra számíthatunk ebben az évben.

Az NB2-es csapat teljesen átalakult. A Hepp kupa következő körét sajnos már nem élték meg fiaink, de a hamarosan kezdődő bajnokság fontosabb lesz. A keret alakulóban van, így reméljük a bajnokság második felére minden össze fog állni és sikerül kiharcolni bennmaradást. 

Minden szurkolót várunk meccseinkre, az edzőknek és csapataiknak további jó felkészülést kívánunk!

Hajrá Sasok!

Sipos Péter edző
Zuglói Sasok

ZUGLÓI SASOK SPORTEGYESÜLET

Cím: 1145 Budapest, Columbus u. 54/B

Telefon: 06-30/606-1615

Email: info@zugloisasok.hu

Adószám: 18232596-2-42

Számlaszám: 10409015-90141230-00000000