KK beharangozó - Jön az utolsó forduló... - Sipos Péter 6. rész

Elérkezett az utolsó forduló is az u11-es csapatom számára. Először is nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy 22 fővel sikerült elmenni egy hétközi idegenbeli edzőmérkőzésre! Nagy köszönet jár a szülőknek, hogy elhozták a gyerekeket Kőbányára, ahol egyszerre 2 pályán zajlottak a mérkőzések, ami hasznos volt kis rutinszerzésre. Több pozitív jelet is láttam a játékunkban (sajnos ezek nem a védekezésünkben voltak), ami azt jelenti, hogy azért fejlődtünk. Az utolsó fordulóban a Honvéd csapatával és a szimpatikus és már ismert Budapest Blazers ellen fogunk játszani. Nem lesz könnyű menet.... De tudom, hogy honnan indultunk és hova jutottunk! Tudom, hogy milyen akadályokat kellett leküzdeni és tudom, hogy mindenki mennyi energiát rakott bele ebbe az évbe. Az eredménytől függetlenül 10/10-et adok mindenkinek. Az még nagyobb elismerés számomra, hogy az év második felére 25-nél is többen lettünk. Ez ugyan nem tette könnyebbé az életemet, de továbbra sem ez a legfontosabb.

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy valaki inkább az edzést, a kosárlabdát választja, minden más egyéb program helyett. Kell ennél nagyobb elismerés? Nem hiszem! Ám nincs megállás, hiszen az utolsó csoportkörre sem fogunk feltett kezekkel érkezni, hanem harcosan és motiváltan. Akár egy igazi csapat, amelyben mindenki egymásért küzd! Az, hogy ez mire lesz elég, majd kiderül május 6-án reggel 9:45-kor a Tüskecsarnokban. Ismét bízunk a szülői buzdításban, még egyszer utoljára ebben a szezonban! A kereplőket, a dudákat és a vuvuzelákat még van idő előkeresni és emellett zengjen a HAJRÁ SASOK!  

 

Sipos Péter edző
Zuglói Sasok

ZUGLÓI SASOK SPORTEGYESÜLET

Cím: 1145 Budapest, Columbus u. 54/B

Telefon: 06-30/606-1615

Email: info@zugloisasok.hu

Adószám: 18232596-2-42

Számlaszám: 10409015-90141230-00000000